Vizsla Túrák







Powered by NetOffice

2019. március 8. péntek
A februári Ezüst Vizsla Túra helyszínét, az Alsónémediben található Agárparkot ezúttal a márciusi Vizsla Túra helyszínéül választottuk.
Érkezésünk tiszteletére ezen a napon nem lesz vadászat a területen, tehát nem lesz lövöldözés sem!





Közös kirándulásra hívunk minden vizslát a gazdájával együtt. Nem titkolt célunk, hogy a havi egyszeri közös séta során ne csak négylábú kedvenceinket fárasszuk le alaposan, de mi gazdik is új embereket, barátokat ismerjünk meg. Szeretnénk továbbá, ha minél több és eltérő életkorú vizsla találkozhatna egymással, elősegítve a szocializációjukat. A kirándulásra lehet hozni kaját, jutalomfalatokat, fényképezőgépet, labdát, frizbit - szóval mindent, amitől emlékezetesebb lesz a délután.
Várunk tehát mindenkit, akinek ilyen vagy olyan, saját vagy kölcsönkutyája, innen vagy onnan levő vizslája van és szívesen sétálna többedmagával. Reményeink szerint pár hónap múlva klassz vizslás közösség alakul majd ki belőlünk, s azt is tudni fogjuk, kik azok a gazdik, akik egészen közel laknak egymáshoz s délutánonként akár együtt is sétáltathatnának kutyát...
Olyan csapatot szeretnénk létrehozni, amely legfőbb összetartó ereje a kutyák szeretete! Ebbe a közösségbe bárki beléphet, akinek van vizslája és bármikor kiléphet, ha úgy tartja kedve. A lényeg, hogy amíg köztünk van, jól érezze magát ő és a kutyája.

Amivel minden kutyát és gazdit várunk:
- Vizsla Túra biléta a kutyáknak
- kutyaürülék-felszedő zacskók
- ivóvíz a kutyáknak a regisztráció alatt

Ajándékcsomagok: (az előre regisztráltak között)
- a 3 legfiatalabb vizslának (születési dátum alapján)
- a 3 legidősebb vizslának (születési dátum alapján)
- a 3 legmesszebbről érkezett vizslának
(a regisztráció során megadott lakcím/irányítószám alapján, Alsónémedihez képest)

Részvételi hozzájárulás: 1.000 Ft/kutya (...tehát nem 1.000 Ft/ember!) melyet a találkozó/regisztráció során fogjuk gyűjteni

ooo

További részletek:
* Közkívánatra: LESZ BÜFÉ!
* Találkozás, helyszíni regisztráció: 9.30-tól
* Találkozási pont: Alsónémedi Agárpálya (pontos elnevezés: Alsonemedi Greyhound Racing Track, pontos cím: 2351 Alsónémedi, Főúti erdő 11., web: http://mavedogracing.hu/elerhetosegek/ vagy
http://www.agarpark.com és Facebook: https://www.facebook.com/pages/Alsónémedi-Agárpark/283577671788976)
* Túratáv: 3 km és 6 km, szintemelkedés nélküli útvonalak
* A túra nehézségi szintje: *
* A Vizsla Túrára természetesen nem csak vizslával, hanem vizslakeverékkel, más fajtájú vagy keverék kutyákkal (ún. tiszteletbeli vizslákkal) is lehet jönni. Szóval ne hagyjátok otthon a másik kutyát, OK? :o)

A részvétel regisztrációhoz kötött, ezért az "Ott leszek", "Érdekel" vagy a "Csatlakozom" gomb megnyomása nem minősül jelentkezésnek. A részvétel önkéntes, de előzetes online regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a http://vizsla-vizslatura.hu/ oldalon a részvételi feltételek elolvasása után az ott megjelölt módon lehetséges.
Akinek nehézségei adódnának a belépéssel az oldalra vagy az online regisztrációval, kérjük, ne csüggedjen, hanem jöjjön és a helyszínen regisztrálja magát a stábtagoknál! Köszönjük!

Kontakt: Tollár Mónika (30/41 242 14 * tollar.)

ooo

Fontos szabályok:
- A kutyaürüléket minden gazdinak példamutatóan össze kell szedni, melyhez tasakot a regisztrációkor biztosítunk.
- Csakis minden oltással rendelkező és nem tüzelő állatok érkezzenek a túrára.
- Minden gazdi gondoskodjon egyedi megkülönböztető jelről (pl. jellegzetes színű sál, kendő, nyakörv, hám) a kutyája számára.
- Pórázt mindenki hozzon magával kutyája számára.
- Túra induláskor mindenki köteles ellenőrizni, hogy kutyáján van-e biléta és az ezen szereplő telefonszám a gazdinál csörög-e a túra ideje alatt! (Biléta nélkül érkezőknek a regisztrációkor biztosítunk nyakörvre rögzíthető Vizsla Túrás bilétát.)
- Kizárólag olyan gazdik jelentkezzenek a túrára, akik teljes körű felelősséget vállalnak kutyájuk viselkedéséért!
- A túrán mindenki a saját felelősségére vesz részt; kártérítés a rendezőktől semmilyen jogcímen nem igényelhető!
- A túra közben bekövetkező esetleges balesetekért a szervezők nem tudnak felelősséget vállalni!

A Futrinka Egyesület magyar vizsla fajtamentő csapata ezen a túrán is ott lesz!!

Keressétek asztalukat a Regisztrációs sátor mellett, ahol a mentett vizslák ellátására adott adományért cserébe többféle vizslás ajándéktárgy közül választhattok majd (Vizslás pólók, polár mellények, sapkák, kulcstartók, vászontáskák)! Csapatuk folyamatosan önkénteseket keres, legyen szó akár ideiglenes befogadásról, akár a mentett kutyák ellátásáról, sétáltatásáról. 

Aki pénzbeli vagy tárgyi adományokkal segítené a Futrinka Egyesület mentett kutyáit, az adományát átadhatja a Vizsla Túrán személyesen is. KONZERV ELEDELRE és (bármilyen márkájú) KULLANCS / BOLHA ELLENI nyakörvekre/készítmények (Advocate csepp a legfontosabb!), kutyáknak való immunerősítő készítményekre, valamint erős, kb. 120 literes SZEMETES ZSÁKOKRA van most a legnagyobb szükségük.

Kérjük, hogy lehetőség szerint elsősorban kis helyen elférő dolgokat hozzatok, mert egy személyautóval jönnek Ágiék, és ebbe kell, hogy beférjen minden, amit hoztok :-) Előre is köszönjük szépen! 
www.futrinkautca.huhttp://facebook.com/magyarvizslasos

Érdeklődni és további információt kérni  munkájukról a  címen lehet.

Gazdikereső vizslák, elérhetőségek itt: http://facebook.com/magyarvizslasos

 


manuq.jpg

Ezen a túránkon is ott lesz a MANUQ Collar and Leash
Vásárlásoddal 500 Ft-tal támogatod a
Futrinka Egyelület Magyar vizsla S. O.S. csoportját. 


platinum_logo.png


Mint mindig, A Platinum Natural is velünk tart!

 
Ismét érkeznek portékávial a Vihar lovasai csapata is Debrecenből.
Keressétek standjukat a registráció mellett.
vihar_lovasai.jpg