Vizsla Túrák







Powered by NetOffice

2020. január 2. csütörtök

Az elmúlt hónapok csendjét megtörve egy szép, újévi közös séta keretében szeretnénk megemlékezni 2020. január 12-én, vasárnap a Vizsla Túra megalapításának 14. évforfordulója (születésnapja) alkalmából az alapítóról, Illatosúti Kornis Emmáról.

Nem titkolt célunk, hogy e kirándulás során ne csak négylábú kedvenceinket fárasszuk le alaposan, de mi gazdik is új embereket, barátokat ismerjünk meg. Szeretnénk továbbá, ha minél több és eltérő életkorú vizsla találkozhatna egymással, elősegítve a szocializációjukat. A kirándulásra lehet hozni kaját, jutalomfalatokat, labdát, frizbit - szóval mindent, amitől emlékezetesebb lesz a délután!
Várunk tehát mindenkit, akinek ilyen vagy olyan, saját vagy kölcsönkutyája, innen vagy onnan levő vizslája van és szívesen sétálna többedmagával. Reményeink szerint pár hónap múlva klassz vizslás közösség alakul majd ki belőlünk, s azt is tudni fogjuk, kik azok a gazdik, akik egészen közel laknak egymáshoz s délutánonként akár együtt is sétáltathatnának kutyát...
Olyan csapatot szeretnénk létrehozni, amely legfőbb összetartó ereje a kutyák szeretete! Ebbe a közösségbe bárki beléphet, akinek van vizslája és bármikor kiléphet, ha úgy tartja kedve. A lényeg, hogy amíg köztünk van, jól érezze magát ő és a kutyája.

Amivel minden kutyát és gazdit várunk:
- Vizsla Túra biléta a kutyáknak
- kutyaürülék-felszedő zacskók
- ivóvíz a kutyáknak a regisztráció alatt

Ajándékcsomagok: (az előre regisztráltak között)
- a 3 legfiatalabb vizslának (születési dátum alapján)
- a 3 legidősebb vizslának (születési dátum alapján)
- a 3 legmesszebbről érkezett vizslának
(a regisztráció során megadott lakcím/irányítószám alapján, Kamaraerdőhöz képest)

Részvételi hozzájárulás: 1.000 Ft/kutya (...tehát nem 1.000 Ft/ember!) melyet a találkozó/regisztráció során fogjuk gyűjteni

ooo

További részletek:
* Találkozás, helyszíni regisztráció: 9 órától
* Első túracsapat indulása: 9.30 (utána 10-20 percenként indul a következő csapat)

* Találkozási pont: a Szoborpark mögött, a Fitolandon túl, a Rókales utca legvégénél

* Túratáv: kb. 4 km, minimális szintkülönbséggel - lesz benne mező, erdő és PIHENŐK
* A túra nehézségi szintje: *
* A Vizsla Túrára természetesen nem csak vizslával, hanem vizslakeverékkel, más fajtájú vagy keverék kutyákkal (ún. tiszteletbeli vizslákkal) is lehet jönni. Szóval ne hagyjátok otthon a másik kutyát, OK? :o)

A részvétel regisztrációhoz kötött, ezért az "Ott leszek", "Érdekel" vagy a "Csatlakozom" gomb megnyomása nem minősül jelentkezésnek. A részvétel önkéntes, de előzetes online regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a http://vizsla-vizslatura.hu/ oldalon a részvételi feltételek elolvasása után az ott megjelölt módon lehetséges.
Akinek nehézségei adódnának a belépéssel az oldalra vagy az online regisztrációval, kérjük, ne csüggedjen, hanem jöjjön és a helyszínen regisztrálja magát a stábtagoknál! Köszönjük!

Kontakt:
Tollár Mónika: 30/41 242 14 vagy tollar.

ooo

Fontos szabályok:
- A kutyaürüléket minden gazdinak össze kell szedni a találkozási pont környékén, melyhez tasakot a regisztrációkor biztosítunk.
- Csakis minden oltással rendelkező és nem tüzelő állatok érkezzenek a túrára.
- Minden gazdi gondoskodjon egyedi megkülönböztető jelről (pl. jellegzetes színű sál, kendő, nyakörv, hám) a kutyája számára.
- Pórázt mindenki hozzon magával kutyája számára.
- Túra induláskor mindenki köteles ellenőrizni, hogy kutyáján van-e biléta és az ezen szereplő telefonszám a gazdinál csörög-e a túra ideje alatt! (Biléta nélkül érkezőknek a regisztrációkor biztosítunk nyakörvre rögzíthető Vizsla Túrás bilétát.)
- Kizárólag olyan gazdik jelentkezzenek a túrára, akik teljes körű felelősséget vállalnak kutyájuk viselkedéséért!
- A túrán mindenki a saját felelősségére vesz részt; kártérítés a rendezőktől semmilyen jogcímen nem igényelhető!
- A túra közben bekövetkező esetleges balesetekért a szervezők nem tudnak felelősséget vállalni!