"Ilyen kutyák kellenének a lakótelepre" - lapogatta meg apám olykor-olykor nagy szeretettel vizsla kutyánk oldalát.
"Nem lenne az a sok harapás és verekedés."
És ebben teljes mértékben igaza volt.

Sok rossz elmondható a magyar vizsláról, de az igazán nem, hogy konfliktust okozna a városi életben.

Magyar vizslát ritkán látni megkötve, pórázon, aminek persze két oka is lehet. Az egyik az, hogy csak olyan emberek vesznek vizslát, akik kitűnően értenek a kutyaneveléshez. Lássuk be, ez kevéssé valószínű - főleg ilyen nagy számú sokadalom esetén, mint a vizslatartók tábora. A másik az, hogy a vizslát nincs miért megkötni. Minimális következetesség mellett féléves kora után már megbízhatóan közlekedik a járdán, nincs behívási problémája, és nem kell attól félnünk, hogy bárkit megugatna, megijesztene, netalán megharapna. A vizslagazda mindig nyugodtan válaszolhat a kisgyerekes anyukák kérdésére: "Persze, nyugodtan meg lehet simogatni.". És a vizsla még örül is; ha nem figyelnek oda, gyorsan arcon nyalja a gyereket. Mindez nem jelentene garanciát arra, hogy a kutya éppígy idegen kutyákkal is barátságos legyen - ha nem vizsláról lenne szó. De a vizslának se az nem jut eszébe, hogy ő bánthatna valakit, se az, hogy neki baja eshet. Ha mégis baj történik, képtelen a bosszúra; ezentúl legfeljebb félni fog, és nyüszítve, gyáván (bölcsen?) elkerüli azt, aki elverte. Ám ez igazán ritkaság - a fajta olyan jóindulatú és vidám, hogy árnyéka sem vetül rá a rossz gondolatnak. A fiatal vizsla rendkívül játékos és ebben végtelenül gátlástalan - egy-egy bohókás példány sokszor még a legmogorvább nyugdíjas kutyákat is ráveszi a hancúrozásra - a gazda kolléga legnagyobb megrökönyödésére, aki már évek óta nem látta játszani kutyáját. Rengeteg barátságot lehet kötni vizslával az oldalunkon, szeretni fognak minket a kutyások, szomszédok és óvodások egyaránt.

A vizslatartásban nem csak az a nagyszerű, hogy jókedvű és megbízható eb üget körülöttünk. Talán ritkaság a kutyafajták közül, de a vizslának még ma is tart a jó híre, és mivel csinos, tetszetős magyar fajta, valóban sokan ismerik. Aki vizslával közlekedik a városban, számíthat rá, hogy lépten-nyomon megállítják, megdicsérik, megsimogatják a kutyáját. Külföldön is nagy siker - sokan rákérdeznek a fajta nevére, és arra, honnan lehetne beszerezni egy képviselőjüket. Ma, amikor a kutyatartót egyre több átok és szidalom éri, egyáltalán nem lebecsülhető ez a hozzáállás.

A vizsla szép. Ezen nincs mit kétségbe vonni. Lehet a lógó fület és a rövid szőrt nem szeretni, de aki így tesz, az megfosztja magát egy finom, puha, meleg lebernyeg morzsolgatásától és a jól izmolt kutya súrló fényben adódó pompás látványtól, amikor a rövid szőr látni engedi a remekbe szabott idomokat.

A rövid szőr nem kíván semmilyen ápolást. Néha tüskés gumikesztyűvel végigdörzsölhetjük, de ennek nincs különösebb értelme azon kívül, hogy a kutyának örömet okozunk a dögönyözéssel. A rövid szőr a legsarasabb időben is fél óra alatt önmagától megtisztul. Toklász, bogáncs soha nem akad bele, a kutyával augusztusban is bátran sétálhatunk. Igaz, hogy mozgás nélkül a vizsla rosszul tűri a hideget, de ha vízimadarat lát, a februári jégtáblák közé is gondolkodás nélkül beveti magát. Hallottam már vizslát köhécselni, de az nem ilyen túrák után volt.

Fürdetésre nincs szüksége; ha vizet lát úgysem tudjuk megakadályozni, hogy a békák és kacsák után vesse magát. A fürdőkádas fürdetést már nem mindegyik kutya fogadja ilyen kitörő lelkesedéssel.

Nagyjából itt ér véget a vizsla egyértelműen pozitív tulajdonságainak lajstroma. Ami most következik, az kinek tetszik, kinek nem - természetesen a vizslavásárlás is szubjektív elemeken dől el. Csak az szerezzen be ilyen kutyát, aki fel van készülve arra, hogy:

• kölyökkutyája komoly eséllyel jelentős károkat okoz a lakásban, ha az első hónapokban senki nincs mellette
• rövid szőrét egész évben hullajtja - ezzel nincs mit tenni, együtt kell vele élni, a porszívó tehetetlen
• végletekig kényelemszerető - szereti a puha párnákat, különösen a fűtőtest közelében
• nem tartható csak a kertben - télen fázik, és nem bírja, hogy el van választva a gazdától. Legalább estére be kell engedni
• házőrzésre általában alkalmatlan, szinte minden vendégnek örül. Kertben azért jelez.
• a szabadban nem lehet bírni a temperamentumával, nincs olyan program, amelyben a kutya ne bírná tovább, mint a gazda
• ha nem viszik eleget sétálni, nem foglalkoznak vele apatikus lesz vagy hisztis. Ha folyton fenyítik, zavart és visszahúzódó. Az ilyen kutya sajnálatra méltó.
• a kutyát mindig jobban érdekli majd a madarászás, mint a labdázás és apportírozgatás, aminek egyenes következménye van a kutya - nem vadász! - munkakedvére
• séta közben a kutya kontaktustartása sajátos: leginkább alig látjuk, mert a bokrok mélyén madarak után kutat, de rövid időnként bejön, megnéz, megszimatol bennünket, megvagyunk-e még
• a vizsla nem ravaszkodik; okos, tanulékony, de egyszerű, egyenes teremtmény, nem kombinál túl sokat és feleslegesen
• képtelenség eleget simogatni és dögönyözni; a szeretetből soha nem elég a vizslának
• a család néha túl nagynak és terhesnek érzi majd a kutya lelkét.

A leírtak természetesen a nagy átlagra érvényesek. Magyar vizslából sok van, sokkal több, mint amit az egyesületek számon tarthatnak, hiszen népszerűségük miatt nem kevés a törzskönyvezetlen példány, amelyek tenyésztését nem felügyeli semmiféle bizottság. És ha egy fajtából sok van, akkor ennek megfelelően az átlagtól eltérő és szélsőséges viselkedésű és küllemű állatok száma is nagy. Számítanunk kell tehát rá, hogy ha nem járunk el körültekintően és ismeretlen tulajdonságú szülőktől vásárlunk kiskutyát, félénk, ideges vagy épp ellenkezőleg: vakmerő, kihívó, verekedős példányt szerzünk be. Megfigyelésem szerint több a félénk vizsla, mint az agresszív. A vadászösztön és az emberekkel szembeni megbízhatóság azonban nagyon stabil tulajdonságnak tűnik: kiskutyánk minden körülmények között érdeklődni fog a madarak iránt, és igen nagy valószínűséggel még félelmében sem harap meg senkit.

Mint írtam, a vizsla értelmes, tanulékony, és szinte észrevétlenül sajátítja el az alapengedelmességet. Emellett roppant agilis és fáradhatatlan - de be kell vallani, hogy az érdeklődése nem minden esetben irányítható könnyen. Természetesen sok kutya alkalmas az agilityre, és láttunk már vizslát őrző-védő versenyen is, de ezeket a versenyeket nem igazán szokták megnyerni. A vizsla gazdához való viszonya távol áll a juhászkutya típusú munkakutyáétól: óriási igénye van arra, hogy szeressék, de ezt a szeretetet pusztán szeretettel viszonozza, nem pedig tetszeni akarással. Hiányzik belőle a gazdán való csüggés: egyáltalán nem várja el tőlünk azt, hogy mi határozzuk meg, mit csináljon a következő pillanatban. Mindig van tennivaló bőven: szagok a levegőben és a földön, ágakon ülő vagy épp repkedő madarak, egy-egy megkergetendő pillangó. Vagyis: sokszor csak udvariasságból - vagy mondjuk egy kis jutalomfalatért - ugrál az agilitypályán, és csak szabályok kedvéért fogja meg a csibészkart - hiányzik belőle az a szenvedély, ami egy juhászkutyát hajt, ha tudja, hogy ezzel a gazda elismerését vívja ki. A vizsla kétszer, sőt, ha jó kedve van akár háromszor is visszahozza az eldobott teniszlabdát, de azután az efféle unalmas feladatok iránt elveszíti az érdeklődését. Hangsúlyozom: nem mindegyik vizsla! De ügyes gazda kell ahhoz, hogy a kölyökben megjelenő apporthajlamot sikerüljön a labdára vezérelni, és ne fojtsa el a környezetből származó rengeteg izgalmas inger, ami a bokrok felkutatására csábít.

Mert a vizsla igazi eleme a mező. Ott: mintha kicserélték volna. Megállás nélkül cserkel, oda-vissza, oda-vissza fésüli át a területet. Ha ürgelyukat talál, hihetetlen izgalomba jön, teste megfeszül. Ha felzavarja a fácánt, tekintete elborul, és még izgatottabban keres tovább. Vadásztulajdonságaihoz hozzátartozik, hogy ha olyan állatot talál, ami nem fut el előle, nem rohanja le; lassított filmként, óvatosan ráhúz, majd egy bizonyos határnál megáll, és akár órákig áll meredten, a jellegzetes vizslapózban. Ez a tulajdonsága minden háziállattal szemben megbízhatóvá teszi. Érdeklődése szakadatlan, de eredendő fegyelmezettsége és a veleszületett gát, amely megtiltja, hogy lerohanja a zsákmányt, figyelemreméltó arányban kíméli meg háziállataink életét. Összegzésképpen elmondható, hogy talán nem véletlen, amiért vadászkutya-kiképzésen sok vizsla vesz részt, ellenben engedelmes kiképzésen alacsony a vizslák aránya.

A vizsla igazi családi kutya. Mindenkit szeret. Mindenkinek eszeveszettül örül, ha a munkából hazaérkezik, de akkor is, ha csak behozza a postát, és másfél perc távollét után lép be a lakásba. Ilyenkor boldog: ajkait széthúzza, és rajongva ugrál. Ha ismerős érkezik, akit már legalább egyszer látott, szintén nagyon boldog. Ő üdvözli először a vendéget, és az üdvözlés nem lehet kevesebb egy-két percnél. Ezután lefekszik, lehetőleg az asztal alá, hogy mindig beleütközzön a lábunk. Ha pihenés közben hirtelen elönti a szeretet hulláma, felkapaszkodik az ölünkbe, és elhelyezkedik, mintha még mindig két hónapos kiskutya lenne. Mikor súlyánál és termeténél fogva leesne, kétségbeesetten nyögdécsel. Ha sikerül kicsikarnia egy kis simogatást, elnyúlik, és dorombol, mint egy macska.
Ez a szeretet érthetetlen és megmosolyogtató.
Egyszerűen szeret szeretni.