Cikkek







Powered by NetOffice

2008. március 18. kedd


Kutya és farkas. Az egyik az ember legjobb barátja, a másik fő ellensége. Tudjuk, hogy hatalmas a különbség köztük, mint ahogy az is tény, hogy a kettő - biológiai értelemben egy és ugyanazon fajba tartozik. Sokáig senki sem próbálkozott a két állat tudományos összehasonlításával. 2001-ben azonban a Prof. Csányi Vilmos alapította, nemzetközi hírű Etológia Tanszéken egy különleges kísérletsorozat vette kezdetét...

farkaslesen.jpg

A szürke farkas (Canis lupus) Magyarországra való visszatelepülése sokakat foglalkoztató téma, engem azonban sokáig nem kötött le különösképpen. Persze tudtam a dologról, és örültem is neki, hogy Magyarország egyik őshonos ragadozója ismét megtelepedni látszik erdeinkben. Úgy gondoltam, rendjénvaló folyamatról van szó, amit kellő távolságból szemlélhetek anélkül, hogy életem akár egy kicsit is kizökkenne rendes kerékvágásából. Tévedtem.

A szürke farkas ugyanis nemcsak az országba telepedett vissza, de feleségem jóvoltából saját házunk falai közé is bevette magát. Kubinyi Enikő az Eötvös Loránd Tudományegyetem Etológia Tanszékén évek óta foglalkozik a kutyák viselkedésének tanulmányozásával. Közeli kollégáival még Csányi Vilmos professzor úr és Miklósi Ádám irányítása alatt kezdte meg a munkát, melynek eredményei a nemzetközi tudományos életben hamar nagy visszhangra és elismerésre találtak.

Ki gondolta volna, hogy a sikeres kutyakutatások közepette valakinek a kutyás-csoportban kipattan a szikra a fejéből: mi lenne, ha kicsit alaposabban elkezdenék tanulmányozni a kutya ősét, a farkast is? Persze a ma élő farkas már nem pontosan olyan, mint a ma élő kutyák és farkasok egykori közös őse, de valószínűleg még mindig sokkal közelebb áll hozzá, mint az ember keze alatt évezredek alatt jócskán átváltozott kutya.

Észbe sem kaptam, és Enikő máris egy maroknyi kis kölyökkel jelent meg nálunk. Május eleje volt éppen, ilyenkor az emberek többsége a nyaralását tervezi. Sejtettem, hogy a mi nyári programunk ott szuszog feleségem ölében, a pokrócba bugyolálva. Kihajtogattuk a takarót, és szemügyre vettük a kölyköt. A szeme szorosan csukva volt, halk nyögéseket hallatott, és mohón szopta a neki felkínált cumiból a tejet. Első pillantásra semmiben sem különbözött egy pár napos kutyakölyöktől. Pedig volt egy nagy különbség: ez a tömzsi lábú, sötétbarna szőrű, nyivákoló kis csöppség egy európai szürke farkas volt.

Volt más különbség is. Normális emberek akkor vesznek magukhoz a kiskutyát, amikor azt már elválasztották az anyjától. Nekünk viszont néhány napos kortól kellett a kölyök gondját viselni. Az Etológia Tanszéken úgy határoztak ugyanis, hogy a kutyákon alkalmazott viselkedésteszteket csak úgy lehet farkasokon is elvégezni, ha azokat nem befolyásolja károsan az emberek közelsége. Ehhez az állatoknak teljesen szelídeknek kell lennie, következésképp életük legelső napjaitól kezdve emberi környezetben kell nevelkedniük. Hirtelen belekóstolhattunk a kisgyermekes szülők életébe. A padlót elborították a piszkos papírzsebkendők, a levegőben tejszag terjengett, és éjszaka is többször felkeltünk a kölyök éhes nyivákolására.

Sorsunkban több másik farkasdajka, és annak családja is osztozott. Enikő kollegája, Virányi Zsófia például egy szűk kollégiumi szobában esett át a farkasnevelés megpróbáltatásain. Mindez az igazgató hallgatólagos beleegyezésével, aki már megszokta, hogy Zsófi "hazaviszi a munkát". Az Etológia Tanszéken ugyancsak fenekestűl felfordult az élet. Ezt látva döntöttem úgy, hogy filmezni fogom a történteket. Mindig is érdekelt a tudományos filmkészítés, volt is benne már némi gyakorlatom, és a tálcán kínált lehetőségnek nehéz volt ellenállni.

Minka növekedésének megörökítéséhez igencsak ügyesnek kellett lenni. A kis jószág úgy nőtt, mintha húzták volna. A házat néhány hét múltán már kicsinek találta, és bevette magát a kertbe. A beltéri filmezés után itt végre igazi természetfilmesnek érezhettem magam. Állványommal a vállamon, kamerával a kézben követtem Minkát, aki a maga módján gondoskodott róla, hogy izgalmas felvételeket készíthessek. Még öklömnyi apróság volt, amikor birkózásban leteperte a nálánál jóval nagyobb macskánkat, és néhány hét múltán a kerítés lyukain átszökve megpróbált utánajárni a szomszédból áthallatszó kotkodácsolásnak.

Alig hittem el a látványt, ami a keresőben kibontakozott. Minka még csak hat hetes volt, és máris úgy lopakodott a virágágyások és kerti zöldségek erdejében, mint egy vérbeli farkas. Akkoriban még nem volt nagy kamera-gyakorlatom, és csak izzadva-erőlködve tudtam lépést tartani az arasznyinál alig nagyobb, és máris önfeledten portyázó kisfarkassal. A tyúkokat annak rendje s módja szerint becserkészte, ám a rohamra már nem kerülhetett sor. A kakas felmeresztett taréjjal emlékeztette rá, hogy vadász és zsákmány egyelőre még nem tartoznak egy súlycsoportba.

Amúgy sem egyhangú nyarunkba további színt vittek az Etológia Tanszéken elindított viselkedési tesztek. A laboratóriumi környezetben, nevelője mellett a kölyköt különféle helyzeteknek tették ki: például elé tettek egy húsdarabot, majd megpróbálták elvenni. Kiskutyáknál ez könnyen ment, a farkaskölykök azonban hamar nyilvánvalóvá tették: nem törődnek bele, hogy kutyába vegyék őket. Amikor megpróbálták elvenni a húst tőlük, vérfagyasztó morgást hallattak, és minden erejükkel zsákmányukba csimpaszkodtak.

Néhány hónap múltán már igazi farkasszakértőknek gondoltuk magunkat, pedig csak ezután jött a neheze. A kamaszodó Minka egyre aggasztóbb önállósággal viselkedett mind a házban, mind azon kívül. Már egy doboz tejet sem vehettünk elő nyugodtan, mert a nyíló fridzsiderajtó hangjára a farkas máris a polcok közé vetette magát. Ha szerencséje volt, parizert fogott, ha nem, akkor csak egy doboz kefírt. Nevelni lehetetlenség volt, egy farkas egészen máshogy reagál ugyanis a dorgálásra, mint egy kutya. Minka számára nem, vagy nagyon nehezen értelmezhetőek azok a "szabad-nemszabad" szabályok, amelyek egy emberi közösség működéséhez elengedhetetlenek. Ha például erejének erejével elvettük tőle a fridzsiderből lopott párizsit, órákra eltűnt, és napokon keresztül kellett visszakönyörögnünk magunkat a bizalmába. A kutyakölyökkel ellentétben, amely hasonló esetben bűnbánatot (vagy legalábbis olyasmit) mutatott volna, Minka megmaradt farkaskölyöknek. Márpedig a vadonban egy farkaskölyöknek mindent szabad, és ami táplálékot egyszer megszerzett, azt senki nem veszi el tőle.

Az egyre növekvő nehézségeket észlelve az Etológia Tanszéken úgy döntöttek, hogy 3 hónap után a farkasokat visszaveszik a dajkáktól, és visszaadják a Horkai Zoltán által vezetett Gödöllői Vadállatmenhelynek, ahol születtek. Az életre szóló kaland a rá következő évben még egyszer megismétlődött, és nyarunkat újfent egy fékevesztett, kíváncsi és hebehurgya kis farkaskölyök - Ursula - tette feledhetetlenné. A Minkával és Ursulával töltött hónapok emlékét a sok fotón kívül több mint 50 elforgatott videokazetta őrzi. A gigászi mennyiségű nyersanyagból 8 hét alatt egy egész estés természetfilmet vágtunk.

Azóta Enikővel saját gyerekeink vannak, és a nehéz pillanatokban gyakran gondolunk arra, hogy Minkának és Ursulának köszönhetően milyen jó felkészítést kaptunk, már ami az utódgondozás fortélyait illeti. Két farkas felnevelése után az embert már nemigen érik meglepetések.

A Farkaslesen című DVD megrendelhető
Kubinyi Enikőtől a