Aktuális







Powered by NetOffice

2009. január 22. csütörtök


Először is minden vizslagazdi-tagunknak nagyon köszönöm, hogy két éve lelkesen részt vesz a Vizsla Túrákon. Nekünk, szervezőknek mindig öröm látni, hogy munkánk eredményeként a gazdik és kutyáik is jól érzik magukat, ismerkednek-barátkoznak, esetenként jól elfáradnak. Minden egyes sikeres vasárnap egyben tapasztalat is számunkra, amelyből mindannyian tanulunk.

Ezúttal két tapasztalatot szeretnék kiemelni:

risza.jpg1.  A Vizsla Túrák alkalmával a kutyák végre kiszabadulnak a megszokott közegből, egy nagyobb társaságba, ún. falkába kerülnek, ahol jól kirohangászhatják, kitombolhatják magukat. Gyakran előfordul azonban, hogy néhány kutyus túlzásba viszi a dolgokat: kiszúr magának egy-egy vizslát, és zaklatni kezdi. Ez sem az „áldozatnak” nem jó, sem a gazdájának, mert ettől kezdve egyikük sem élvezi a túrát. Emellett idegessé válik a többi vizsla is.

2.  A másik kellemetlen eset, amikor egy kutya szembefordul egy számára ismeretlen emberrel, és megtámadja. A legutóbbi Vizsla Túrán például az egyik kutyát, aki kiborult az előbb említett túlzott érdeklődéstől,  be akartuk ültetni egy autóba. Amikor azonban a hódolója mindenáron utána akart mászni, az ijedt kutya gazdája önkéntelenül közbelépett. Az erőszakos kutya abban a pillanatban megtámadta a riadt állat gazdiját, s majdnem megharapta. 

Ezért szeretném kérni, hogy mindenki figyeljen oda a saját kutyájára: határozottan szóljon rá vagy hívja magához, ha ilyen szituációba kerül. A Vizsla Túrán részt vevő kutyák vannak olyan fegyelmezettek, hogy érteni fogják az intést. Próbáljunk felelősségteljesek lenni, hisz teljesen más helyzet, amikor csak otthon, a környéken sétálunk a kutyánkkal, vagy amikor nagy, ismeretlen közösségbe visszük őt!

Mi, a Vizsla Túra szervezőcsapatának tagjai szeretnénk továbbra is büszkék lenni arra, hogy egy olyan magas létszámú csoportos programsorozatot hoztunk létre, amit kivételesen békés, feldobott hangulat jellemez két éve.

Nagyon sok vizslás túrát kívánunk mindenkinek: 
Prédli Bea és Risza kutya