Vizsla Túrák







Powered by NetOffice

2014. november 24. hétfő

Köszönjük annak a 187 vizslának, akik elhozta 331 kísérőjét az idei év utolsó Vizsla Túrájára, Pilisborosjenőre. 

pbjn.jpg

Fotó: Szűcs Attila


Kellemes őszi időben nyargaltunk át a Fehér-hegyi Murvabányán, bevettük az "Egri vár"-at valamint szemrevételeztük a Teve-szikla buksiját.


Találkozzunk 2015 első Vizsla Túráján, január 18-án vasárnap Kamaraerdőn, ahol a Vizsla Túra 8. születésnapját is megünnepeljük!


Köszönjük a légifelvételt a Drongeorge-nak! :)

 
 

Visszajelzések azoktól, akik ott voltak:

(Új hozzászólást, a "Belépés/Regisztráció"-n keresztül bejelentkezve lehet tenni.)



2014. október 27. hétfő

 81. Vizsla Túra köszönőlevele

Köszönjük annak a 167 hős vizslának, valamint 308 rettenthetetlen gazdinak és kísérőnek, akik a hirtelen érkezett lehülés ellenére részt vettek az 81. Vizsla Túrán, Fóton.
A hűvös, de napsütéses kirándulóidőben jól esett a laza séta a Fóti-Somlyón, a vizsláinknak ismét
lehetőségük nyílt az önfeledt játékra. A vállalkozó szelleműek agilitiben tehették próbára
ügyességüket. Velünk volt a Magyar Vizsla SOS és a Vizslafotózás.

Találkozzunk az idei év utolsó Vizsla Túráján 2014. november 23-án vasárnap, Pilisborosjenőn!
A részletekkel hamarosan jelentkezünk.

Vizsla Túra Stábja

Visszajelzések azoktól, akik ott voltak:
(Új hozzászólást, a "Belépés/Regisztráció"-n keresztül bejelentkezve lehet tenni.) 


 


2014. október 5. vasárnap

 11. Vizsla Weekend és a 80. Vizsla Túra köszönőlevele

11_vw_mocsai_a.JPG

 

Köszönjük annak az 51 négylábúnak, hogy ismét elhozta nem kevesebb, mint  84 családtagját a 11. Vizsla Weekendre Kemencére, a Kőrózsa Panzióba!

A szerencsések péntek délután nagyon finom, igazi kenyérlángost fogyaszhattak el egy helyi sörözőbe. Szombaton a reggelit követően a tervezett útvonalról kissé letérve, igazi vadregényes környezetben tettük meg a 14 km-es távot. A vacsora után pedig érdekes programokon vehettünk részt. 

 
Fotó: Mócsai András    

Köszönjük azoknak a vizsláknak is, akik vasárnap csatlakoztak hozzánk.

Igy vasárnap 78 négylábúval és 148 kétlábúval nézhettük meg a Kemencei Erdei Múzeumvasút látványosságait, majd szálltunk fel az induló vonatokra.


A végállomásnál igazi kihívás jelentett a patakon való átkelés, majd egy tekintélyes emelkedő után, enyhe lejtőn tehettük meg az 5 km-es távot

IMG_5501.jpg IMG_5512.jpg

Akik pedig a túra után nem sajnáltak 15 percet a vasárnapjukból: 

aaab.jpgFotó: Zászlós Norbert

 egy rövid, de meredek emelkedő után az alábbi látványosságban részesülhettek:

krpan.jpgFotó: Zászlós Norbert

Köszönjük a Kőrózsa Panziónak, hogy befogadtak bennünket és szállást adtak, elláttak bennünket étellel, itallal.

Találkozunk legközelebb 2014. október 26-án, Fóton, melynek felhívásával hamarosan jelentkezünk. 

Visszajelzések azoktól, akik ott voltak:
(Új hozzászólást, a "Belépés/Regisztráció"-n keresztül bejelentkezve lehet tenni.) 



2014. szeptember 29. hétfő

 79. Vizsla Túra köszönőleveleaa.jpg

Köszönjük annak a 126 négylábúnak és  225 kétlábú családtagjánakakik eljöttek velünk Tatára, ebben a gyönyörű nyárias időben.

Kényelmes sétával közelítettük meg az Öreg-tó Klub HOTEL-től a 350 méterre található Öreg-tavat. Onnan az Öreg-tó körbe  sétálása  alatt igen sok nevezetességet tekinthettük meg a városnak (Eszterházy Lovarda, Eszterházy kastély, Tatai Vár, vízimalmok, keresztelő Szent János szobor, Zenepavilon, Harangláb, stb.).

Akik nagyobb távot választották a Kálvária dombi kitérővel,  Szabadtéri Geológiai Múzeum, Fellner Jakab kilátó, Kálvária kápolnát is megtekinthették.

 

Köszönjük a nagyon finom sütemény G. Kovács Tündinek, valamint a Kutyabarat.hu szervezési segítségét és nem kevésbé az Öreg-tó KLUB HOTEL vendégszeretetét.

Találkozunk legkölezelebb 2014. október 5-én, Kemencén.

Visszajelzések azoktól, akik ott voltak:
(Új hozzászólást, a "Belépés/Regisztráció"-n keresztül bejelentkezve lehet tenni.) 


 


2014. szeptember 14. vasárnap

 78. Vizsla Túra és a III. Vizsla Túra Fesztivál köszönőlevele

Köszönjük annak a 79 vizslának és szám szerint 126 családtagjának
akik eljöttek túrázni és az azt követő rendezvényen részt vettek.
VTF.jpg
 
Az égiek nagyon kegyesek voltak ma hozzánk! A korábbi több napos esőzések után a mai borongós reggelt követően igazi ragyogó napsütésben élvezhettük a mai kirándulást és az azt követő eseményeket. Reméljük nem bánták meg akik velünk töltötték a napot és nagyon jól érezték magukat, mely ezúttal nem csak a túráról, hanem a kikapcsolódásról, a játékról és a vizslákról szólt.
 
 
Köszönjük a résztvevő partnereinknek, hogy eljöttek és tették színesebbé a napot.

Köszönjük a vadászbemutatót Vadászkutyashop.hu-nak

Gratulálunk az ügyességi verseny résztvevőinek a játékban való részvételért és bízunk benne, hogy a vicces feladatokon, otthon már úgy mosolyognak, mint mi nézők, ott és akkor azt tettük! :)

Köszönjük a stábnak készített nagyon finom süteményeket Schatz gazdijának, Borsos Katinak!

Külön köszönet stábunk tagjainak, akik kora reggeltől készítették elő a terepet:
- Bereczky Móni és Iványi Hajnalka
- Redenczki Attilának az ügyességi vetélkedő kitalálójának
- Szűcs Attilának az agility pályáért
- Kollár Misi anyukájának a nagyon finom süteményért, és Kollár Misinek a fesztivál szervezéséért
- és természetesen a stáb valamennyi tagjának az aktív munkájáért.

Hálás köszönetünket fejezzük ki Újhartyán polgármesterének Shulcz Józsefnek és Önkormányzatának valamint a Német Nemzetiségi Önkormányzatnak, Lauter Antalnak a szellemi, anyagi és tárgyi támogatásukért, valamint, hogy helyet biztosítanak ennek a hagyományteremtő rendezvénynek. 

A MAG TV felvétele az eseményről:


 
Találkozunk legközelebb 2014. szeptember 28-án Tatán, melynek felhívásával hamarosan jelentkezünk.

Visszajelzések azoktól, akik ott voltak:
(Új hozzászólást, a "Belépés/Regisztráció"-n keresztül bejelentkezve lehet tenni.) 

 


2014. augusztus 11. hétfő

Köszönjük annak a 20 négylábúnak és 27 kétlábú résztvevőnek, akik eljöttek
a 10. Vizsla Weekendre, Fehérkőlápára!
garadna.jpg

Pénteken a sátorépítés és a szállás elfoglalása után egy kellemes közös vacsorán vehettünk részt. Szombaton Fehérkőlápáról gyalogosan Lillafüredre indultunk, majd külön vagonnal utaztunk Garadnára.

Kisebb emelkedőt leküzdve néztük meg a mésztufa vízesést.
Garadnáról gyalog tettük meg az utat Lillafüredre, ahol utunk során a pisztrángos mellett haladtunk el, majd az Újmassai őskohónál pihentünk meg. (Itt készült a csoportkép)

feherkolapa2.jpg

Lillafüreden a palotaszállót, a függőkertet és a vízesést csodálhattuk meg. Pihenésképpen a pavilon soron fagylaltoztunk illetve lángost fogyasztottunk. Végül egy erős emelkedő után jutottunk vissza a szállásunkra, Fehérkőlápára.

Köszönjük továbbá annak a 26 vizslának és 40 családtagjának, akik résztvettek a sorrendben a 77. Vizsla Túrán. Verőfényes időben, ám árnyékos erdőben indultunk túránkra. 15 perc után azonban olyan eső zúdult ránk, hogy vissza kellett fordulnunk. Elázva ültünk be a turista házba, majd a nagy zuhi után néhányan megnéztük a Fehérkő kilátót.

Találkozunk legközelebb a nyári szünet utáni első programunkon 2014. szeptember 14-én Újhartyánban, a III. Vizsla Túra Fesztiválon. A 78. Vizsla Túra felhívásával hamarosan jelentkezünk.


 

Visszajelzések azoktól, akik ott voltak:
(Új hozzászólást, a "Belépés/Regisztráció"-n keresztül bejelentkezve lehet tenni.) 



2014. július 27. vasárnap

 76. Vizsla Túra köszönőlevele

Köszönjük annak a 25 vizslának és szám szerint 34 családtagjának,
akik eljöttek
mocsai_andras.JPG
Fotó: Mócsai András
 a 9. Vizsla Weekendre Pilismarótra.
Reméljük nem bánták meg és nagyon jól érezték magukat, mely ezúttal nem csak a túráról, hanem inkább a fürdőzésről és kikapcsolódásról szólt. Egyben gratulálunk mindazoknak, akik teljesítették a szombati 19 km túra távot, Törökmezőre és vissza. A megfáradt és elázott kirándulókat óriási meglepetés várta.
 
Köszönjük a 92 négylábú és 160 kétlábúnak, akik eljöttek és részt vettek a vasárnapi  Pilismarót túrára.
A csapat két táv között választhatott. A merészek 11 km-t, míg akik inkább fürdőzéssel kapcsolódtak ki, ők 5 km-t tettek meg.
 
Köszönjük szépen Lippkai Lorettának, aki nem kevesebb,mint 150 palacsintát sütött, Kajdácsi Ritának, aki 100 fánkot készített, összességében több órán keresztül készültek.
Köszönet Somodi Melindának és Göblyös Andinak akik szempillantás alatt ízesítették a meglepetés palacsintát és a fánkot. :)
 
Köszönjük továbbá a 3 x 3 ajándék támogatást a Platinum Naturalnak valamint a Vizslafotozas.hu-nak a megörökített élményekért.
Köszönjük a részvételt a Futrinka Egyesületnek és a Vizslabolt.hu-nak a részvételért valamint a hatalmas segítséget Kajdácsi Vikinek, aki 3 napon keresztül hibátlanul végezte a rá szabott feladatokat.
 
Nem utolsósorban köszönjük a megjelenő stáb munkáját a pilismaróti hétvégén.
 
Találkozunk legközelebb a nyári szünet előtti utolsó Vizsla Túrán, 2014. augusztus 10-n Fehérkőlápán (Lillafüred mellett), melynek felhívásával hamarosan jelenkezünk.

 

Visszajelzések azoktól, akik ott voltak:
(Új hozzászólást, a "Belépés/Regisztráció"-n keresztül bejelentkezve lehet tenni.) 

 


2014. július 13. vasárnap

 Köszönjük annak a 77 kutyának illetve 143 családtagjának, esztergom___.jpg akik részt vettek a 75. túránkon Esztergomban.

Mindazok akik részt vettek a városnéző vonatozáson, a Bazilikát tekinthették meg illetve még ha rövid időre is Szlovákiába, Párkányra is látogatást tehettünk. A rövid 5 km túránk során a Strázsa-hegyi kilátóhoz túráztunk, majd fáradalmainkat a HOTEL GRANTE kutyabarát szálló és étteremben pihenhettük ki.
 
Köszönjük a platinum-natural.hu-nak a 3 x 3 ajándékokat, és a Husse.hu ajándékait, a Vizslafotózásnak pedig a megörökített életképeket.
 
Hálásak vagyunk a kutyabarat.hu-nak a szervezésben nyújtott segítségért, valamint a HOTEL GRANTE munkatársainak a szíves vendéglátásért. A program népszerűségére és sikerére való tekintettel jövőre is szeretnénk ellátogatni majd.
 
Találkozunk 2 hét múlva (2014. július 27-én) Pilismaróton, melynek felhívásával hamarosan jelentkezünk.

 

Visszajelzések azoktól, akik ott voltak:
(Új hozzászólást, a "Belépés/Regisztráció"-n keresztül bejelentkezve lehet tenni.) 

 


2014. június 30. hétfő

74. Vizsla Túra köszönőlevele és visszajelzései

 

Köszönjük annak a 126 vizslának és 216 gazdinak és kísérőnek, akik részt vettek a 74. Vizsla Túrán, Pátkán.berm.jpg

Remek kirándulóidőben sétálhattuk körbe a Pátkai-víztározót. A túraút során vizsláink ismét jól szórakoztak, többször is hatalmasat pancsoltak a víztározó kellemes vizében. Nekünk, gazdiknak pedig amellett, hogy kellemesen elfáradtunk, remek színt szereztünk magunknak/magunkra, alkalmunk nyílt a varázslatos környezetben feltöltődni.

 

Szeretnénk köszönetünket kifejezni Nagy Dánielnek, Pátka polgármesterének a túra szervezésével kapcsolatos segítőkészségéért és támogatásáért, valamint a köszönjük a Kajdácsi családnak (Kecskemét), hogy a túra utáni hűsítő vizet Pátkára szállították, és nem utolsósorban köszönet Kolena Istvánnak is, mert a tömegközlekedéssel érkezőket többszöri fordulóval hozta a regisztráció helyszínére.

Következő túrafelhívásunkkal – ami rendhagyó program lesz - hamarosan jelentkezünk.

Visszajelzések azoktól, akik ott voltak:
(Új hozzászólást, a "Belépés/Regisztráció"-n keresztül bejelentkezve lehet tenni.) 

 


2014. május 25. vasárnap

73. Vizsla Túra köszönőlevele

Köszönjük annak a 97 kutyusnak és a 163 hozzátartozójának, akik részt vettek a 73. Vizsla Túrán, Királyréten.  

73_vt.JPG
Fotó: Mócsai András
Igazi kiránduló időben indultunk útnak, de az idő tartogatott egy kis meglepetést, a szerencsésebbek odafenn a a palacsintázóból nézhették a záport, az első rövid túrások pedig a bőrükön érezhették. Ennek ellenére a jókedv töretlen volt, a kutyáknak sem okozott problémát.
Nagyon örülünk, hogy ez a helyszín ilyen sok vizslásnak megnyerte a tetszését, és ilyen nagy számú kutya és kétlábú kísérője jött el velünk túrázni.
Annak külön örülünk, hogy végül minden gazda-kutya páros/négyes egymásra talált. :-)
Büszkék vagyunk minden kedves résztvevőre, akiket sem az időjárás sem a terep nehézségi foka nem riasztott el ettől a közös élménytől.

Reméljük, még lesz lehetőségünk újra bejárni ezt a páratlanul szép hegyet!

Köszönet Forró Krisztina stáb tagunknak is, aki az engedélyt megszerezte.
 
Találkozunk legközelebb 2014. június 29-én Pátkán, ahol kutyáink hatalmasat pancsolhatnak majd.

Visszajelzések azoktól, akik ott voltak:
(Új hozzászólást, a "Belépés/Regisztráció"-n keresztül bejelentkezve lehet tenni.) 

 


2014. április 27. vasárnap

72. Vizsla Túra köszönőlevele

IMG_1409.jpg

Köszönjük a 84 négylábúnak és annak a 140 kétlábúnak akik a mai 72. túránkon részt vettek Csévharaszton.
Az időre nem lehetett panaszunk, gyönyörű napsütéses időben kirándulhattunk az akácos alatt és ennek köszönhetően kipirulva illetve némi barnaságot szerezve térhettünk haza elfáradt vizsláinkkal.

Büszkék vagyunk arra a külön kis csapatunkra, akik a 6 km mellett bevállalták a +10 km-t és ellátogattak a romtemplomhoz.

14.04.27.  72. VT.  Csévharaszt 090.jpg

Köszönetet szeretnénk mondani Csévharaszt Polgárőreinek, (Vaszala János vezetésével) akik vigyáztak ránk és vizsláinkra. Természetesen köszönjük Csévharaszt vezetésének is, akik lehetőséget biztosítottak a kirándulásra.

Találkozunk legközelebb 2014. május 25-én Királyréten, amelynek felhívásával hamarosan jelentkezünk.

 

Visszajelzések azoktól, akik ott voltak:
(Új hozzászólást, a "Belépés/Regisztráció"-n keresztül bejelentkezve lehet tenni.) 

 


2014. április 14. hétfő

Köszönjük annak az 37 négylábúnak és a 68 kétlábúnak akik a 8. weekendet Városlődön velünk töltötték. Biztosak vagyunk benne, hogy jól éreztétek magatokat. :)

A szombati vetélkedőn az

I. helyezett csapat: A Fetrengő Hetes

  • Légrádi Flóra, Légrádi Attila, Légrádi Rita, Tóth Szilvi

 II. helyezett csapat: Sivatagi Roham Kukac

  • Marth Zoltán, Kovács Piros, Horváth György, Kissné Ica

 III. helyezett csapat: Tapppancs

  • Bernát Apuka, Szilva, Kapa, Laci
Gratulálunk a csapatoknak, a kreativitásért a III. csapat a zsűri különdíját nyerte el :)

 

Köszönjük annak a 71 négylábúnak és 123 kétlábúnak akik a 71. Vizsla Túrán vettek részt vasárnap.

A túránk során az alábbi útvonalon haladtunk:
Iglauer Park – Hajma-hegy – Kopasz-hegy – Kakastara – Üsti-hegy –Kálvária-völgy – Városlődi-halastó – Kálvária – Iglauer Park

Köszönettel tartozunk az Igaluer Parknak, hogy szállást biztosítottak számunkra.
Találkozunk legközelebb 2014. április 27-én.

 


 


2014. március 30. vasárnap

Köszönjük annak a 288 kétlábúnak, aki elhozta 163 négylábú kedvencét IMG_0367.jpg
Pusztavacsra, a 70. JUBILEUMI Vizsla Túrára.
Szívmelengető, hogy ezt a 70. túrát ilyen sok lábbal együtt ünnepelhettük meg.

Érkezéskor meglepetés ajándékokkal kedveskedtünk a kirándulóknak és kellemes, tavaszi időben túráztunk az "Magyarország földrajzi középpontja" körül. 


Babos_dorka.jpg



A meglepetésajándékot ez alkalomra Bábos Dorka
(www.babosdorka.hu) készítette: a 100 db
mézeskalács vizslát egyesével szabta, festette és csomagolta nekünk. A gazdik ezekben a csodálatos kutyákban vihettek haza egy-egy adagot melegszívű szeretetéből!

 
A regisztrációhoz visszaérkezve a vállalkozó szelleműek Vadászati Workshop programon vettek részt, illetve agility pályán gyakoroltak kedvencükkel.
 
 
Nagyon hálásak vagyunk és köszönetünket fejezzük kiIMG_0351.jpg
Pusztavacs Önkormányzatának a temérdek zsíros kenyérért és a teáért, amit jó ízűen fogyasztottunk el.
Külön köszönet Dr. Szabó Tibor úrnak a szervezésért és az előkészítésért.
 
 
Találkozzunk legközelebb 2014. április 13-án Városlődön!"

 

Visszajelzések azoktól, akik ott voltak:
(Új hozzászólást, a "Belépés/Regisztráció"-n keresztül bejelentkezve lehet tenni.) 

 


2014. február 23. vasárnap
 
Köszönjük annak a 116 kutyusnak és 185 gazdinak,

400655_633824919986140_1319590576_n.jpg

Könözsi Szilvi fotója

akik részt vettek a 69. "Újhartyán" Vizsla Túrán. 

Hála az égieknek, eső nem esett. Az időnként előbukkanó napnak köszönhetően kellemes kiránduló időben lehetett részünk. 
 
A forró teát az Újhartyán Német Nemzetiségi Önkormányzat támogatásával a Gyermekvár óvoda konyhája biztosította a Vizsla Túra résztvevői számára, melyet ezúton is nagyon szépen köszönünk.
 
Találkozunk legközelebb 2014. március 30-án Pusztavacson, az Ország Közepén! 

Visszajelzések azoktól, akik ott voltak:
(Új hozzászólást, a "Belépés/Regisztráció"-n keresztül bejelentkezve lehet tenni.) 

 


2014. január 21. kedd
 * ABSZOLÚT REKORD * 
Köszönjük annak a 257 négylábúnak és közel 500 kétlábú résztvevőnek, akik eljöttek az idei első, sorrendben az 68. Vizsla Túrára!happy_bday.jpg
Örülünk, hogy a csepergős idő ellenére a 7. születésnapunkat ilyen sokan és ilyen jó hangulatban (és abszolút problémamentesen) ünnepelhettük együtt a legeslegelső túra helyszínén, a Kamaraerdőben.
A létszámból ítélve (mely minden eddigi rekordunkat megdöntötte és várakozásunkat felülmúlta) egyértelműen látszott, mennyire vártuk mindannyian az újévi, első közös kilométereket és önfeledt hancúrozást a szabadban. 
Ezúton szeretnénk hálánkat és elismerésünket kifejezni minden gazdinak és kutyának, akik végtelen türelemmel és szeretettel álltak-vártak a sorukra a hosszasan kígyózó regisztrációs sorban. Egyszerre volt öröm és büszkeség látni, hogy a VIZSLÁSOK milyen fegyelmezetten és kulturáltan kezelték a korántsem könnyű, váratlan helyzetet!

Köszönjük a Hangya Közösségnek a finom születésnapi mézeskalács sütiket!
Köszönjük a VizslaBoltnak és a Futrinka utca Vizslamentő csapatának, hogy velünk ünnepeltek!
Köszönettel tartozunk továbbá az édességkommandó tagjainak a csodás falatokért: Schatz gazdájának, Borsos Katalinnak; Bodza gazdájának, Tatár Zsuzsinak; Fruzsi és Mirza gazdájának, Bereczky Móninak; Nala gazdájának, Redenczki Erikának; Betti és Fanni gazdájának, Kollár Misinek.

Reméljük, 2014-ben is számos klassz helyen és jobbnál jobb kirándulás alkalmával leszünk együtt veletek!
Már most írjátok be a naptáraitokba az idei Vizsla Túra-időpontokat, mert bár a helyszínek (az engedélyezések miatt) alkalomadtán változhatnak, a dátumokat kőbe véstük: 
69. Vizsla Túra: 2014. 02. 23. Újhartyán
70. (JUBILEUMI) Vizsla Túra: 2014. 03. 30. Pusztavacs
8. Vizsla Weekend: 2014. 04. 11-12-13. Városlőd
71. Vizsla Túra: 2014. 04. 13. Városlőd
72. Vizsla Túra: 2014. 04. 27. Csévharaszt
73. Vizsla Túra: 2014. 05. 25. Szokolya - Királyrét
74. Vizsla Túra: 2014. 06. 29. Pátka

 

Visszajelzések azoktól, akik ott voltak:
(Új hozzászólást, a "Belépés/Regisztráció"-n keresztül bejelentkezve lehet tenni.) 

 


2013. december 3. kedd

Ezúton tesszük örömmel közzé a 2014. év I. félévi Vizsla Túra időpontjait és tervezett helyszíneit. Tessék bevésni a naptáraitokba és jó előre kiírni a szabadnapjaitokat!  
Reméljük, minél több vizslagazdival találkozunk jövőre is ezeken a klassz helyeken!
69. Vizsla Túra: 2014. 02. 23. Újhartyán
70. (JUBILEUMI) Vizsla Túra: 2014. 03. 30. Pusztavacs
8. Vizsla Weekend: 2014. 04. 11-12-13. Városlőd
71. Vizsla Túra: 2014. 04. 13. Városlőd
72. Vizsla Túra: 2014. 04. 27. Csévharaszt
73. Vizsla Túra: 2014. 05. 25. Szokolya - Királyrét
74. Vizsla Túra: 2014. 06. 29. Pátka