Vizsla Túrák







Powered by NetOffice

2016. május 29. vasárnap

101. Vizsla Túra köszönőlevele!

Köszönjük annak a 92 négylábúnak és 165 kísérőinek, akik részt vettek a mai túrán, Várpalotán.101_vt.jpg

Az égiek velünk voltak ma, hiszen délelőtt fátyolfelhő kísérte utunkat és persze a gyönyörű erdő lombozata óvott bennünket a nap erős sugaraitól. A túrát sziklás, meredek lejtő tette változatossá. Igazi kiránduló idöben tehettük meg a két csábítóan szép útvonalat. 

A rövidebb 5 km, a hosszabb pedig 9 km volt. 


A túra után csapattagjainkkal és vizsláinkkal szerepelhettünk Várpalota főterén tartott gyermek- és Vadásznapi rendezvényen.

Örülünk, hogy ott lehettünk!
Köszönjük a hatalmas szervezéssel járó sok munkát és segítséget Bogi és Zsazsa gazdáinak, Somogyiné Márkus Eszternek és Somogyi Tominak valamint Dóbiás gazdájának, Mészáros Zolinak és nem utolsó sorban a Szakadárok lányainak akik a parkoltatásban segédkeztek!

Köszönjük az Országos Vadászkamara vezetésének, hogy a rendezvényen résztvehettünk vizsláinkkal.

Hatalmas köszönet Csenge (drótszőrű) vizslának és gazdájának Várkonyi Emesének, illetve Bátor Zsuzsának (Loncsosi-Bátor puli kennel) amiért a puli kutyáival a színpadra léptek és mutatták be a magyar kutyafajták egyikét.

IMG_6483.jpg

varpalota.jpg


Találkozunk legközelebb a 102. Vizsla Túrán 2016. június 26-á
n, melynek felhívásával hamarosan jelentkezünk.

 



Visszajelzések azoktól, akik ott voltak:
(Új hozzászólást, a "Belépés/Regisztráció"-n keresztül bejelentkezve lehet tenni.)

ceruza.jpg