Vizsla Túrák







Powered by NetOffice

2016. július 31. vasárnap

103. Vizsla Túra köszönőlevele

IMG_7752.jpg

 

Köszönjük annak az 52 hős vizslának és 87 kísérőjének, akik a meleg ellenére eljöttek velünk túrázni a Balaton-felvidék egyik legszebb helyére, a csodálatosan rendezett, parkosított Mencshelyre.

Már délelőtt a gyülekezéskor meleg volt, emiatt a tervezett 10 km helyett 7 km-re módosítottuk útvanalunkat. A mai túránk egyik érdekessége volt az is, hogy egyetlen csoportban bandázhattak kutyáink.
A kezdetben napos utunkat végre erdőben folytathattuk, ahol gyenge szél tette feledhetetlenné a vasárnapunkat. Óbudaváron a Mosó-forrásnál a hosszabb pihenő alkalmával hatalmasat csobbanhattak a négylábúak, majd a Kossuth-kilátóhoz indultunk, ahol gyönyörű kilátás fogadott bennünket és pihentünk meg a fák árnyékában. Sikerült csoportképet is készíteni.

IMG_7764-2.jpg

Büszkék vagyunk a képen látszó, alig látszó vagy egyáltalan nem látszó vizsláinkra (persze gazdáikra is), akik velünk túráztak:
Alíz (Budapest), Barkaági Borbolya (Fonyód), Báró Örkényi Arisztid (Örkény), Batyu (Ajka), Becsali Beszélgetős Mázli (Szigetszentmiklós), Betti (Újhartyán), Bodza (Göd),  Bogáncs (Márkó),  BOHÓ (Budapest),  Carmen (Sárkeresztes), Chilli(Ajka), Cooper (Ajka), Dalma (Győr), DemoLeon Beau Garcon (Budapest),  Fanni (Újhartyán),  Fincsi (Felsőpakony),  Frakk (Fonyód), Fruzsi (Érd), Gaia (Ajka),  Glor Na Gael Cu Gandalf (Budapest),  Herceg (Monor), Huba (Budapest),  Ice King du Domaine de Peyrac (Budapest),  Jethro (Gyenesdiás), Kopi (Budapest), Kóla (Budapest), Lea (Győr), Lego-Luna (Budapest),  Letti (Székesfehérvár),  Lili Zsejke(Piliscsaba), Lulu (Budapest),  Lupo (Ajka), Manka (Budapest), Masni (Budapest),  Matyi (Szentkirályszabadja),  Mázli (Halimba),  Menta (Szentes), Milka (Siófok),  Mirza (Budapest), Mogyoró (Budapest),  Molly (Budapest),  Molly (Törökbálint), Momo (Szigetszentmiklós), Naarvik Legolas (Budapest), Puppy (Ajka-Padragkút), Odorarius Gavallér (Budapest), Panni (Érd),  Pepper (Budapest),  Rézi (Balatonlelle), Talpi (Dunaharaszti),  Vándor (Tatabánya), Zara (Budapest).

A hátrahagyott autóinkhoz közeledve hűtött szörpökkel vártak bennünket a lelkes helyiek.
A felforrósodott autóinkkal némi szellőztetés után Balatonakaliba, a kutyabarát Hokuli vendéglőbe mentünk csillapítani éhségünket. Érkezésünkre szinte azonnal hozták kutyáinknak a hűsítő vizet. A még mindig kitartó meleg és a hazafelé várható nagy forgalom miatt sajnos nem jutottunk el a bazaltvulkánhoz, de ígérjük, hogy egy másik alkalommal pótolni fogjuk.

Hatalmas köszönetet szeretnénk mondani Báró Örkényi Arisztid vizsla  gazdáinak, Julius Athinának és párjának Horváth Balázsnak, a rengeteg, több hónapos szervezėssel járó munkájukért, az ajándék cserép souvenirért valamint a túra végén meglepetėssel bíró hűsítőkért, amit mindenki szívesen fogyasztott.

IMG_7733.jpg

Ottmár Dóra munkája

20160731.jpg

A túra legvégén hűsítő szörppel vártak bennünket. Köszönet érte Kovácsné Melinda és férjének, Zoltánnak valamint Julius Athinának és férjének, Horváth Balázsnak.

 
20160622.jpg
Báró Örkényi Arisztid vizsla és gazdái
Julius Athina és Horváth Balázs meghívására túrázhattunk Mencshelyen.
KÖSZÖNJÜK A MEGHÍVÁST, MEGYÜNK MÁSKOR IS! :) 

Köszönjük továbbá a Halom-hegyiek türelmét, vendégszeretetüket valamint hogy lehetőséget biztosítottak nekünk a kiránduláshoz. Reméljük a jövőben is találkozhatunk majd.

A Halom-hegyi Hírek Facebook oldala így ír rólunk:

platinum_menu_turkey_salmon_12x375g_pulyka_lazac_konzerv.jpg platinum_logo.png
Találkozunk legközelebb a nyáriszünet utáni első rendezvényen 2016. szeptember 11-én Újhartyánban, ahol az V. Vizsla Túra Fesztivált rendezzük meg, melynek felhívásával hamarosan jelentkezünk.
Minden érdeklő szeretettel várunk.



Visszajelzések azoktól, akik ott voltak:
(Új hozzászólást, a "Belépés/Regisztráció"-n keresztül bejelentkezve lehet tenni.)

ceruza.jpg