Vizsla Túrák







Powered by NetOffice

2011. november 9. szerda

Frakk kitüzö 2.jpg

2011. november 27. vasárnap, 10:00
2220 Vecsés, Barcsai utca 1.
November utolsó vasárnapján, Advent első napján egy rendhagyó programra invitálunk minden vizslás gazdit a családjával együtt: látogassuk meg a hazánk egyik legkedvesebb mesefiguráját, Frakkot megálmodó írónő csodálatos kis emlékházát Vecsésen!

A részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges a e-mail címen!


 


Mivel az emlékházba kutya sajnos nem vihető be, ez alkalommal kérjük, minden résztvevő hagyja otthon kedvencét!

A Frakk az egyik legemlékezetesebb rajzfilmsorozat a magyar mesék közül, és ezt nem csak az eltalált és jól megrajzolt karaktereknek, a nyugdíjas házaspárnak, vagyis Károly bácsinak és Irma néninek, és a két lusta, "pákosztos macskával" állandóan harcban álló vizslának köszönheti, nemcsak a lendületes főcímzenének, ami minden gyerek fülében bennemaradt, hanem annak is, hogy magyar viszonyok között egész soknak számító négy széria készült belőle, ráadásul az első és az utolsó sorozat megjelenése között tizenöt év telt el.

A meseklasszikus története tulajdonképpen az Orvosi Egyetemen kezdődött. Bálint Ágnes veje, dr. Sárvári András (aki egyébként egy ideig vezette is a Bálint Ágnes által szerkesztett Kuckó című műsort Kisbán Andreával együtt – mindketten orvostanhallgatók voltak), egyszer megpillantott egy gyönyörű magyar vizslát azok között a kutyák közt, amelyeket a sintér hozott be az egyetemre kísérleti állatnak. Sárvári Andrásnak annyira megtetszett az állat, hogy megvette 200 forintért. Miután a vő Bálint Ágnesékhez költözött, hozta magával a kutyát is, amit az írónő rendkívül megszeretett. Persze a vizsla a család macskáit ki nem állhatta, jó párszor fölüldözte őket a padlásra, egy hétig le se mertek jönni - akárcsak a rajzfilmben Lukrécia és Szerénke.

A 2010. őszén megnyitott családi emlékház-múzeum földszinti három szobájában a bútorai, képei, használati tárgyai között kicsit elképzelhetjük, milyen is volt Bálint Ágnes, az írónő élete. Hiszen ott van a dívány, amelyen aludt. Meg a régi írógép, amelyen a meséit írta, és amelybe most is be van fűzve egy oldal a Mazsolából – mintha éppen dolgozna, csak kiszaladt volna egy percre megetetni a kutyákat.  Aztán ott vannak a régi gyerekek által küldött kedves levelek, rajzok, vagy a kritikusok által írt méltatások.

Bálint Ágnes életének bemutatásán túl a család tulajdonából származó, vagy később gyűjtött régi tárgyak segítségével a mai gyerekek megismerkedhetnek egy mesebeli világ hangulatával: régi hímzésekkel, csokoládéformákkal, szokatlan fehérneműkkel, a cilinderrel vagy a keménykalappal. Megnézhetik, milyen játékokkal játszottak az írónő lányai és unokái. Megtudhatják, mennyivel nehezebb élete volt a régi embereknek még a villany bevezetése előtt: például egyetlen bögre teáért is vizeskannában kellett hozniuk a kútról a vizet és be kellett gyújtaniuk a sparhertbe, illetve ha vasalni akartak, elő kellett állítaniuk a parazsat a nehéz vasalókba. Az igazi jéggel működő jégszekrény pedig igazi ereklye - már a felnőttek közül sem mindenki ismeri….!

A régi gyermekjátékokból összeállított emeleti kiállítás jóvoltából a felnőttek önfeledten nosztalgiázhatnak, míg a kicsik rácsodálkozhatnak, mennyire másmilyen játékokkal játszottak nagyszüleik és dédszüleik.

Program:

  • találkozó
  • körbevezetés (mesélnek: Bálint Ágnes lányai, Anna és Ágnes)
  • sorsolás
  • portréfotózás az emlékház teraszán (fotóz: Csillik Gábor) – a képek ingyenesen letölthetők majd a Vizsla Túra fotóalbumtárából

Részvételi hozzájárulás:

  • 1.500 Ft: egyéni belépő
  • 2.500 Ft: páros/családi belépő
  • minden belépőhöz egy Frakk-kitűzőt adunk ajándékba
  • a belépőkből befolyt teljes összeget az emlékháznak adjuk támogatásként

A résztvevők között az alábbi meglepetésajándékokat sorsoljuk ki:

  • Baldor 925-ös magyar fémjeles ezüst VIZSLA kutya medál
  • Dorivisy Sixfeet 925-ös ezüst vizsla medál
  • panyizsuzsi barna mono gyűrű és barna bogyó fülbevaló
  • Davir Dog Design kutyanyakörv
  • The Critter Casual kutyanyakörv
  • Frakk DVD-sorozat
  • Frakk könyvcsomag
  • Magyar Vizsla fajtamentés Falinaptár
  • Sixfeet kitűző (készítette: Laukó Emese)

       Play  
     
««     »»
     
   

Az emlékházban működő Bálint Ágnes bolt, az Ajándékkuckó kínálatában találhatók mesekönyvek, szépirodalmi könyvek, hangoskönyvek, DVD-k, diafilmek és plüss figurák, valamint kézi bábok, kitűzők, kulcstartók, hűtőmágnesek, bögrék és mini tapadós plüssfigurák.

A Vizsla Túra csapatát Bálint Ágnes családja jóvoltából ünnepi karácsonyi díszítés várja majd az emlékházban!

A részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges a e-mail címen!

Mivel az emlékházba kutya sajnos nem vihető be, ez alkalommal kérjük, minden résztvevő hagyja otthon kedvencét!