|
In memoriam Powered by NetOffice |
In memoriam Fredókám! Oly régóta megkülönbözetett szeretettel köszöntem el tőled esténként, hogy aludj szép álmokat és üdvözöltelek reggelenként, amiért új, közös nap virradt ránk. Már nagyon régen ajándéknak éreztem minden napot, amit veled tölthettünk. Nem voltam én olyan jó gazdád, mint azt többen gondolják. Sokszor voltam ingerült, feszült. Volt, hogy annak örültem, ha „végre megsértődtél”, mert akkor volt egy kis nyugtom tőled. Alapban az volt a baj, hogy azt hittem az agarak után nekem nem lehet probléma egy vizsla. De már az első napokban megmutattad, te mennyire fáradhatatlan vagy. Szerencsére volt hol és volt kivel megpróbálni energiáid levezetését. Csak én nem mindig tudtam tartani az iramot veled. Ilyen vicces, szórakoztató, bohókás kutya, mint te, nem volt még az életünkben. Soha nem felejtem, mikor kb. 20-30 másodpercig álltál két lábon a konyhában és nagy nyaknyújtogatással próbáltál a gáztűzhelyen lévő fazékba bepillantást nyerni. A hóban derékig fúrtad magad ki tudja miért, miközben agyonprüszkölted magad. Na és mikor a Duna parton Blekivel felváltva órákon keresztül ástátok magatokat a homokba! Bleki. Jó másfélévnyi nálunk töltött idő után betoppant a valahonnan kidobott Bleki, akinek szándékunk volt gazdát keresni. Mindez karácsonykor történt és hamarosan kiderült, hogy Bleki parvós. Természetesen jártuk a dokikat aminek az lett az eredménye, hogy gyógyulás végére annyira összeszoktatok, sajnáltunk volna elválasztani benneteket. Voltak nagy bozótharcok a kirándulások során, de csúcs volt mikor eljátszottad, hogy az ellenségtől véded meg a fadarabodat. (van egy videó, agresszív kutya címen, hát Fredó erre hajazott nem egyszer). Tudtam, hogy már elég nagy a baj, de 24-én (hétfőn) még azon gondolkoztam a kertben megtett pórázos séta közben, hogy miképpen is kellene a másnapi injekciózásra elvinni téged, mert nagy meleget ígértek Aztán másnap a munkából hazatérve ért a hihetetlen szembesülés állapotod rettentő romlásával. Rossz volt nézni, hogy már képtelen vagy megállni a lábadon és segítséggel is csak pillanatokig tudsz állva maradni. Nem akartam elhinni, hogy ez már a teljes bénulási folyamat, ezért még próbáltam odázni a döntést. Sajnos be kellett látnom, hogy innen már nincs visszaút, ezért megbeszéltem veled, hogy szépen, csöndben elbúcsúzunk egymástól. Szeretünk mindannyiotokat!!!! |
|