2015. Február 11-én, este 7 óra 7 perckor Viki vizsla, hűséges társam, szívem-lelkem egy része, életének 17 évében örökre eltávozott. Az űr pótolhatatlan, amit hagyott maga után, velem volt boldogságban-bánatban, szeretetével vígasztalt, amikor egyedül maradtam gyermekemmel a pocakomban. Sokszor éjszaka hasamon nyugtatta a fejét, amikor saját fejembe próbáltam az egyetemi vizsgaanyagot betáplálni, edzéseken. versenyeken futott mellettem, még akkor is, ha már fáradt volt, megvédett a rosszemberektől (mert megérezte őket), vigyázta gyermekem, és segített az első lépéseinél. Amikor rá gondolok, hálát érzek, és boldogságot, amit kaptam tőle, a végtelen szeretetet, az odaadó hűséget. Lelkemnek tükre volt, minden egyes pillantásával, beszélt szavak nélkül, kért és adott, bújt és örült a gazdi simogatásának. Én drága tündéri bogyócskám, kis csodakutyám, már nem szaladsz többet velem, de ott leszel minden egyes lépésemnél, s remélem, boldoggá tudtalak tenni együtt töltött éveink alatt, s a te kis életedet tartalmassá, széppé tudtam tenni valamennyire. Isten áldása kísérjem utadon, üzend meg szeretteimnek, hogy hiányoznak, s várj engem, mert lelkemben mindig ott leszel.