In memoriam
SAMU
(1994.04.20 - 2009.09.04.)

"édes kicsi samu. elfogytál. megöregedtél mellettem. három napos korodtól ismerlek, amikor a legjobb anyukák, azaz Gigi, és gazdája, Piroska otthonában megláttalak először, és aztán majdnem tizenhat évig fickándoztál mellettem és velem, az erdőben, a panelek közt a barátaiddal, ismeretlen réteken, kocsiban furikázva, kószálva akárhol, balatonon, titkon beengedve a dunyha alatt, hülye kiállításokon, hosszú kirándulásokon, a patakparton vagy épp tereken állva a galambokat (akiket nem lőttem le, hiába vártad, inkább együtt riasztottuk fel őket nagy zajt csapva). emlékszem, amikor három hónaposan felmajszoltad az étkezőasztalról a család egész reggelijét (apu tejeskávéjától a simára nyalt vajig, lekvárig és az ellopott kiflikig), és arra, amikor utolsó napodon is ugyanígy tettél, éhesen, amikor elloptad az ádám szendvicsét a kanapéról (mert ő elaludt, nem figyelt rá, ez van). közben soha. na jó, egyszer - a laci pörköltnek is hívott, talán miután azzal a csintalan németjuhász lánnyal megtaláltátok a négynapi kajátokat, és… csak nézted, ahogy eszünk, és tudtad, hogy titkon én azért adok. mások a más emberek… soha nem értettem, hogy miért fél a hórihorgas nő tőled a liftben, tapétaként feszülve a falra, mert ha valakinek ilyen kedves arca van, mint neked, akkor hogy nem fakaszt mosolyt a szalvétafül, a gombszem és a puha arc a kis szőrökkel…! vagy miért ijed meg az idős néni a patika előtt, amikor átugrod a padot, amin nézegette a szatyrában a bogyóit, amikor a csoda kis izmaidat kellett volna figyelje. vagy miért morgolódik a horgász, amikor a Te partodon akartunk fürdeni, a bedobott flakon volt a kedvenced, ha valaki hülye kavicsot dobott neked, te még le is buktál… olyan gyönyörűen úsztál, hangtalanul, ahogy az igazi vadászok, ménesvölgyi vadász. mindig fegyelmezett. nekem mindig. csak néha nem volt szivem parancsolgatni. szabad kiskutya. utáltam a pórázt, sosem tudtam, hol van. magadért szerettelek és szeretlek, mindent, mindent hagytam volna neked, azt hiszem. fülgyömörgetésre kéjes morgással felelő puha kicsi társam, mindig mellettem.
el kellett engedjelek, kicsi öreg samu. hiába jöttél ki utánam a kertbe csovizva, vagy kértél még egy túró rudit, tudtam, hogy megint rosszul leszel, és a pár perc boldogságot elhomályosítja a sóhajod, hogy hiába eszel. a pár hónapos legyengülésed olyan rövid idő az életkédhez, és olyan hosszú a reménykedéshez képest, amit átéltünk veled, hogy egyszercsak csoda folytán új erőre kapsz… remélem, nem haragszol rám az utolsó pár napért. sosem felejtem el a kis buksi fejedet az ölemben, kölyökként rágcsázva, vagy amikor most elaludtál.
tudom, hogy most a lindussal játszol, tudom. de ne legyél kakas, jó? tudod, milyen kis finom úri hölgy volt a kis szerelmed. vigyázzatok egymásra."