In memoriam
HUNOR
( - 2008. szeptember 20.)

Nem akartunk kutyát, csak nézelődtem a neten, hátha találok valami támogatásra szoruló szépséget. Ekkor láttam meg a Minimenhely oldalán Hunort, a 8 év körüli magyar vizslát, akit 2,5 hónappal azelőtt találtak, amint egy kukában élelem után kutatott. Innen már nem volt visszaút, megbeszéltük a Tamással, hogy csak elmegyünk megnézni... Az még nem azt jelenti, hogy el is hozzuk... Kivittük sétálni... Az első fél órában szinte hátra sem nézett, csak szaladt, örült, hogy végre valaki sétáltatja... Nekünk viszont szerelem volt első látásra, és örökbe fogadtuk. Gyönyörű kicsit több, mint egy évet köszönhetünk Neki. Rengeteg szeretetet adott, kutyás barátokra tettünk szert, bearanyozta az életünket. Sajnos már tavasszal fény derült a betegségére, de a végső diagnózisra, augusztusig kellett várni: lymphoma. Megpróbáltunk mindent, ezüst-kolloid, szteroidok, antibiotikum, hogy meghosszabbítsuk az életét, de sajnos szeptember 20.-án elment örökre. Sokáig nagyon fog hiányozni a szuszogása, ahogy rohant elénk, amikor hazaértünk, vagy ahogy vénségére ugrabugrált a lopott fürdőszivaccsal, vagy amikor fejét leszegve, próbálta takargatni az utcán összeszedett falatot.
Most már itt nyugszik a kis urnájában, és a szívünkben örökké él.

Nagyon szeretünk Kiskutyánk!

Anya és Apa (Laky Barbara és Pintér Tamás)